Lerobbant a francia elnök francia páncélozott autója
Macronnak nem maradt más választása, mint átülni egy páncélozatlan, de változatlanul francia autóba.
Macronnak nem maradt más választása, mint átülni egy páncélozatlan, de változatlanul francia autóba.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök marad, szerepe a kormányon belül erősödik – ez derült ki a péntek este bemutatott kormánynévsorból.
Háborús bűnnel kezdődött a második világháború – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen.
Az amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen további ezer katona indul Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel. Közölte azt is, hogy három hónapon belül teljes vízummentességet biztosít a lengyel állampolgároknak.
Le akarták ölni az állatokat, aztán jöttek a lengyel politikusok.
Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint ha ez bekövetkezik, országa kénytelen lesz megerősíteni saját védelmi rendszerét.
Washington fontolgatja, hogy eleget tesz a lengyel kérésnek, és állandó katonai bázist alakít ki az országban.
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök megvétózta a jövő évi európai parlamenti választást újraszabályozó törvényt, amely kiszoríthatta volna a kisebb lengyel pártokat. Az államfői vétó okát még nem tudni, mindenesetre az elnök nézetei csaknem mindenben azonosak a kormánypártéival.
Orbán technokrata, Kaczynski büszke, de mindketten kihasználják, hogy választóiknak a stabilitás és a szociális biztonság számít a jogállam, a szabadság és a független bíróságok helyett – mondta a HVG-nek a lengyel Tomasz Koncewicz, a Princeton Egyetem professzora. Interjú.
Andrzej Duda bejelentette: aláírja a történelemről mondott véleményeket sokak szerint korlátozó törvényt, amely így hatályba léphet, de egyúttal megvizsgáltatja az Alkotmánybírósággal: nem mond-e ellent a jogszabály az alkotmányban garantált szólásszabadságnak.
Fokozatosan csökkentik Lengyelországban a boltok vasárnapi nyitva tartását. 2020-ra lenne kötelező a boltzár minden vasárnap, de lesznek kivételek.
Hol máshol, mint a Twitteren.
Természetesen Duda elnök szerint a törvények nem korlátozzák, hanem kiszélesítik a demokráciát Lengyelországban. Az Európai Bizottság nem így látja.
Andrzej Duda hétfő délben közzétette saját törvényjavaslatait, amelyekből kiderül: nem az alkotmányt és a független igazságszolgáltatást védte, amikor júliusban megvétózott két törvényt.
Meglepte Lengyelország tényleges vezetőjét, hogy a köztársasági elnök megvétózta a bíróságok függetlenségét felszámoló törvényeket. És ha már megszólalt, kommunistázott egy jót.
Korábban úgy tűnt, a lengyel kormánypárt elnöke elhalasztja az operációt, hogy Duda mellett kampányolhasson.
Az ellenzék reménye lett volna az Európai Tanács leköszönő elnöke.
Vissza kell állítani Ukrajna 2014 előtti területi egységét, Kijev a szuverenitás ügyében teljes mértékben számíthat Varsó támogatására - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szombaton az ukrán hivatali kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
Andrzej Duda megvárta a luxembourgi ítéletet.
Beata Szydlo miniszterelnök csütörtökön fényesen megnyerte a parlamentben az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást, majd este – véget vetve a számára meglehetősen megalázó találgatásoknak – „lemondott”. A kormánypárt (Jog és Igazságosság) vezetősége szerint kiválóan dolgozott, de az új hazai és nemzetközi helyzet változtatást tesz szükségessé. Ám hogy mi ez az új helyzet, azt nem magyarázták meg.